Összeomolva testileg , lelkileg. Nincs szervi bajom. Mehet a lombik. Ezek a szavak cikáztak a fejemben. Visszaköltöztem immáron sokadszorra, hiszen minden út szabad! Minden papír kész hajrá jöhet a lombik. Nem éreztem jól magam , nem éreztem őszintének az örömömet. Hamár egyszer ennyi mindenen átmentünk akkor mégiscsak jó lenne! Vagy mégsem?! Folyamatos örlődés. Igen tudom ez most úgy hangzik, mint a Zs kategóriás romantikus filmekben , amikor a főhősnő nem tudja mit akar.  Tudtam mit akarok, még mindig szerettem volna gyermeket, és maga a lombik program sem riszatott volna el. Egy dolgot viszont biztos éreztem. A házasságom romokban , épp ,hogy még áll nem fog kibírni még több terhet. 

Kértem időpontot konzultációra a Lombikközpontba. Ez volt a karácsonyi ajándékom. Nem értékelte, természetesnek vette. Már nem is tudom melyik orvosomnak(a sok közül) jutott eszébe, hogy engedélyt kell kérnem az Endokrinilógiai Főorovosától. 

"Neki kell engedélyt adni , hogy mehet e egyáltalán lombikra a Maga betegségével!"

Aha... Köszi! Eddig ez miért nem volt téma? Eddig erre miért nem gonodolt senki?????

Elmentem kivártam a soromat csak 4 órát ültem ott. Kedves volt és aranyos a Dr. Úr, de a válasza egyértelműen: Nem!

"A maga betegségével a program összeegyeztethetetlen. Semmi esély. Ha mégis akkor a várandósság alatt végig kórházban kell lennie, és akor sem garantálunk semmit. Ha engem kérdezz, ezzel a férjével sosem lesz közös gyermekük!"

Megköszöntem , kijöttem és tudtam ,hogy vége, hogy mindennek vége.Hazamentem és közöltem a tényeket. Nem értette. Ezt sem , mint sok mást sem. 

"Fogadjunk örökbe!" Jött egy gondolat ami gyerek korom óta foglalkoztatott. 

"Én nem nevelem más gyerekét!"

A válasz ez a négy szó volt. Nem tudtam erre mit mondani. Szívem mélyén szerettem még valamennyire , de az agyam tudta: Itt a vége! Nincs közös út , nincs jó megoldás. 

Pár napig még kerülgettük egymást aztán eljött aminek már rég el kellett volna jönni. 

Elválunk. Ennyi. 

"Mindig azt mondták be tudok vonzani dolgokat."

"Csak Pozitívan gondolkozz!"

És a többi maszlag, sablon szöveg amitől szerintem sokunknak feláll a szőr a hátán. 

Egy dologban működött a karma , az égi jelek, a sors akarata ki ,hogy hívja. Mindezekek előtt kettő héttel az egyik ismerősöm kérdezte ,nem tudok e valakit aki albérletet keress az övé kiadó lesz de nagyon kicsi max egy emberes. Akkor annyit mondtam nem tudok senkiről. 

Két héttel később azon az estén amikor , kimondtuk,hogy vége. Írtam az ismerősömnek , az albérlet ügyében.

" Megvan még. Holnap jön megnézni valaki. Miért te tudsz rá valakit? 

Igen, Magamat.

Ne mondj többet, tiéd a lakás. "

Lábjegyzet: Azon a napon költözem el a volt férjemtől , ami a mostani férjem születésnapja. Ugye,hogy nincsenek véletlenek? 

Két hétig laktam a szüleimnél. Aztán megkaptam a lakás kulcsait. Kitárult egy új világ. Megnyugodott a szívem és a lelkem. Nem akartam az anyaságra gondolni. Tudjátok volt egy film, Hirtelen hamrinc volt a címe. Amiben volt egy ikonikus mondat: "Szexi, víruló, harmincas leszek!"

Ez lett a mottóm. Igaz addig még volt egy évem, de nem érdekelt. Eltelt pár hónap egyre jobban éreztem magam. Viszont eltet annyi idő,hogy újra el kelljen mennem nőgyógyászhoz a szokásos kontrollra.

Megdícsért, hogy milyen jól nézek ki. Látja , hogy ugyan borzasztó , de jót tesz a válás. Ha lehet ilyent mondani. Viszont van egy téma ami elkerülhetetlen. 

"Igen?

Tudja , hogy beszéltünk róla , hogy pont akkor volt jó minden , illetve az idő faktor is akkor volt a legjobb.

Igen. 

De...Eltelt egy kis idő, Maga elvált. Az idő megy és hacsak most hirtelen nem talál valakit akivel gyors válalna is egy babát akkor kifutunk az időből.Ezzel most nem azt akarom mondani , hogy rögtön az első útjába eső férfitól essen teherbe. Csak muszáj elmondanom a tényeket.  Ahogy megy  előre az idő a maga betegsége egyre inkáb kockázati tényező lesz. Jelen pillanatban is 50% esélye van egy Down szindrómás babára. A többi fejlődési rendelenességre még kicsi az esély , de van. Minél tovább vár annál nagyobb lesz."

Kijöttem , hazamentem az üres lakásba , az új otthonomba, az új életembe. Leültem , végig gondoltam amit monodtt és már nem tudtam sírni. Csak arra gondoltam , hát vége. Mert, hogy én nem fogok most rögtön valakit keresni azért, hogy "teherbe ejtsen" az biztos. 

És talán eddigi életemben ez az egyik dolog amire a legbüszkébb vagyok. 

Ha te is hasonló cipőben jársz kérlek tarts velem ezen a rögös úton.